Grahamliszt receptek

Zabkorpás piskóta

15 dkg Grahamliszt
10 dkg zabkorpa
20 dkg cukornak megfelelő édesítőszer (nálam 2 dkg canderel)
6 dkg vaj
6 tojás
1 csomag sütőpor

A tojásokat az édesítőszerrel habosra keverem, majd eldolgozom benne a vajat is, végül kanalanként hozzákeverem a sütőporral előzőleg összedolgozott lisztet. Kivajazott-kilisztezett formában, előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 40-45 perc alatt kész. Idénygyümölcsöt szoktam a masszába keverni, illetve a tetejére tenni (cseresznyével, sárgabarackkal, szilvával kiváló) – annak a CH értéke pluszban számít – illetve lekvárt is lehet a kisült, félbevágott tésztába tenni.


Graham-kenyér búzacsírával házilag

Az adaghoz szükséges alapanyagok, összetevők, mennyiségek

1 kg grahamliszt
10 dkg búzacsíra
10 dkg kukoricaliszt
10 dkg zabpehely
1 dkg élesztő
1 dkg só
1 evőkanál lenmag
5 dkg napraforgóolaj
1 dkg méz

Az élesztőt mézes, langyos vízben megkelesztjük. A zabpelyhet kávédarálón megőröljük. Ezután a különböző liszteket a búzacsírával, a sóval és a lenmaggal jól összekeverjük. Az élesztőt ráöntjük a lisztre, a langyos vízzel alaposan eldolgozzuk, és közben hozzáadjuk az olajat. Az így elkészült tésztát tálban 3-4 órán át langyos helyen megkelesztjük. Ez idő letelte után kiolajozott tepsibe tesszük, 30 percig pihentetjük, és közepesen meleg sütőben sütjük kb. 45-50 percig. Ha kész, a tepsiből óvatosan a kenyérvágó deszkára borítjuk és tiszta konyharuhával letakarva hagyjuk kihűlni


Graham kenyér

Sütési javaslat 1 kg-os kenyér készítéséhez:
Kenyérsütőgéphez:
Hozzávalók:
85 dkg Grahamliszt,
5 dl langyos víz,
1/4 friss élesztő,
1kk só,
2 ek. olivaolaj,
1kk tejszín,
pici cukor,
tetszés szerint magvak.

Elkészítés: A hozzávalókat tegyük az üstbe, válasszuk a gép azon programját, amely 3,5 órás. A program végeztével a kenyeret az üstből vegyük ki, majd rácson hagyjuk kihűlni.
Sütési javaslat 1/2 kg-os kenyér készítéséhez

Gáz-és villanysütőhöz:
Hozzávalók:
40 dkg Grahamliszt,
2,5 dkg friss élesztő,
3 dl langyos víz,
1kk só,
1 kk cukor,
3 ek tökmag,
3 ek napraforgómag,
2 ek lenmag,
2 ek. szezámmag.

Elkészítés: A magokat megpirítjuk, majd a többi hozzávalókkal dagasztógépbe helyezzük, és alaposan kidagasztjuk a tésztát. Letakarva 1 órát kelesztjük. A megkelt tésztát finoman átgyúrjuk,majd formáljuk. 190 C -ra előmelegített sütőben készre sütjük, majd rácson hagyjuk kihűlni.

Terméktapasztalat

Kattitntson és ossza meg velünk terméktapasztalatát!

Tetejére